2. Fejezet

- A nevem Harry –nyújtotta a kezét, amit el is fogadtam – Harry Styles.

- Örvendek Harry. Én Samantha Olivia Williams vagyok. De ha a házunkban vagy, és anya küldött, valószínű, hogy már megemlített.

- Igen, hallottam már rólad, anyukád sok jót mesélt.

- Remek. – kuncogtam egy kicsit, majd eszembe jutott – De honnan is kéne ismerni téged? Mintha láttalak volna már valahol, de nem tudom, hogy hol.

- Valószínű, hogy a One Direction-ben láttál, vagy a Dunkirk címmű filmben. – vont vállat, mintha ez semmiség lenne. Ha tudná, hogy nekem kiskoromtól fogva az éneklés és a színészkedés az álmom! De az úszás jobban megy.

- Te vagy AZ a Harry Styles?! – akadtam ki egy pillanat alatt.

- Igen, de ne vágj ilyen fejet, nagyon vicces. –kezdett el nevetni. Aranyosan nevet.

- Huh, de akkor hogy hogy itt vagy? Már a városban is láttalak párszor, és régebben a kedvenc pékségemben, no meg a sulimba jártál.

- Haza költözöm egy időre anyáékhoz. És anyu elég jó barátságban van Rebekával.

- Igen ezt tudtam. De azt nem, hogy ő a te anyukád..

- Most ez így lesz?

- Hogy így? – értetlenkedtem.

- Hát hogy én vagyok a celeb, te meg a rajongó?- ezen nem tudtam nem nevetni. –Most meg mi van?!

- Harry.. Én nem vagyok rajongó. Teljesen más miatt akadtam ki. De kétségtelen, hogy jó volt a filmed, és remek tehetséged van a zenéhez. Ettől még ugyan olyan srác vagy, mint például az öcsém, csak nagyobb verzióban. Ennyi. –zártam le, de közben néha elkuncogtam magam Hazza arckifejezésein. Láthatóan megkönnyebbült. Óriásit sóhajtott. Felálltam, és a szekrényem felé vettem az irányt. Kivettem egy kék farmer sortot, és egy egyszerű piros fehér csíkos trikót. Intettem Harrynek, hogy nyugodtan nézzen körbe, vagy üljön le valahova, amíg elkészülök. Sosem voltam olyan, aki órákat képes a zuhany alatt állni. Így hát a szobámhoz tartozó fürdőszobában egy kemény 5 perc alatt letusoltam, majd mikor fel akartam öltözni, észre vettem, hogy nem hoztam be fehér neműt. Na akkor Harryt csak nem kérhetem meg, hogy keressen egyet és hozza be. Résnyire nyitottam az ajtót, úgy néztem meg, hogy tiszta-e a terep, hátha lement anyáékhoz. Nos, én nem láttam senkit, így kiugrottam a fürdőből, és egyenest a komódomat céloztam meg. Egy fekete csipkés szettet választottam. Ez volt az egyik kedvencem. Kényelmes, és még szép is volt. Ahogy megfordultam, Hazzával találtam szembe magam. Az ágyon ült, és perverz mosoly csücsült az ajkán, amint engem bámult. A fenébe! Nem láttam rá az ágyra a résen keresztül, és elfelejtettem.. Most már mindegy. Úgy tettem, mintha nem is lennék zavarban, és lazán besétáltam a fürdőbe. Kétszer mostam meg az arcom, mire eltűnt róla a pír. Gyorsan magamra kaptam a ruháimat, a derékig érő barna hajamat egyszerűen befontam, és mivel nem szoktam sokat sminkelni, egy kis szempilla spirált és ajak balzsamot kentem magamra, amit előszeretettel használok minden alkalomra. Mire újból kiléptem a fürdőből, H már lement. Követve a földszintről jövő illatokat indultam a konyhába, ahol egyből megláttam a kis családomat kibővülve Anne-vel és Hazzal. Felugrottam az egyik bárszékre, és jó étvággyal falni kezdtem a nutellás palacsintákat. Anya valami istenien csinálja. De nem csak ezt. Igazi konyha tündér. Ellenben vele, én már egyszer majdnem felgyújtottam a konyhát, és párszor odaégettem dolgokat. Azóta nem nagyon próbálkoztam, de azért vannak dolgok amiket el tudok készíteni. Természetesen a kedvenceimet. Elmélkedésemből Anne hangja szakított ki.

- Sammy, de szép vagy ma! Azért jöttünk, hogy boldog születésnapot kívánjunk. Tudom, hogy nem szereted, ha elsején köszöntenek fel. – kezdett bele – Robin és Gemma sajnos nem tudtak jönni, Rob holnap ér haza a munkai értekezletről, Gem pedig délután azt mondta, hogy átugrik hozzád egy kicsit, ha nem gond.

- Dehogy, semmi gond. És köszönöm, hogy eszedbe jutott. –kezdtem hálálkodni, de ő csak leintett egy kedves mosollyal.

- Tessék, ez az én ajándékom- nyújtott át Anne egy ajándék szatyrot, amiben bandás pólók voltak. AC/DC, Green Day, Beatles, Rolling Stones, 5 Seconds Of Summer, és nem utolsó sorban egy One Direction póló. Az utóbbinál felpillantottam Harryre, aki alig bírta visszafogni a röhögést. Megcsóváltam a fejem, és ezt is megköszöntem. Már épp indultam volna el, hogy felvigyem a szobámba az ajándékokat, amikor Hazz utánam szólt.

             - Hé, hé kislány. Az énajándékom nem is kell? –kérdezte mosolyogva.

(Ha időtök engedi, hagyjatok nyomot magatok után!:) xx R)