Pedig eleinte minden olyan
jól ment. Sípoltak, beugrottak a medencébe, aztán az utolsó hossznál leesett
Simon úszószemüvege, egy pillanatig, amíg
a szeme megszokta a klóros vizet, elvesztette látását. Mire visszanyerte
volna, már késő volt. Nem látta, hogy ott a fal, és pont úgy jött ki, hogy a
kezével sem tudta volna hárítani. Teljes erőből, és lendületből a falnak ment,
és már csak azt láttuk, hogy feljön a víz felszínére, és nem mozog. Azonnal
ugrottam, kihúztam. Csak a parton vettem észre, hogy a feje is vérzik. És most
pedig itt ülök a kórház folyosóján Simon szüleivel karöltve. Az edzőnk nem
tudott itt maradni, a csapat többi tagját épségben haza kellett szállítania, de
én hajthatatlan voltam, és itt maradtam. Majd hazamegyek Simonékkal. Kb. egy
óra múlva egy fehér köpenyes, ősz hajú, szakállas, kedves tekintetű orvos
lépett ki abból a szobából, ahova barátomat
vitték. Elmondta, hogy nincsen Simonnak semmi baja, csak megütötte a
fejét, és a hirtelen ütéstől elájult. Az, hogy vérzett a feje, teljesen
normális, csak egy kisebb seb lett, semmi komoly. Estére még bent tartják, holnap
elvégeznek egy vizsgálatot, és már mehet is. Be akartam menni hozzá,
megkérdezni, hogy tényleg jól van-e, de azt mondták, hogy most alszik, hagyjam
pihenni. Miután Mr. és Mrs. Hiller megbizonyosodtak fiúk hogylétéről,
hazahoztak engem, majd visszautaztak a fővárosba. Még egy indok amiért nem
szeretem ezt a napot. Végül küszködve, de sikerült elaludnom. Holnap vasárnap,
így majd áttudok ugrani Bellshez, és Simot is meg tudom nézni. Hátha áll még a
holnapi program.
Másnap reggel boldogan
keltem. Még valamikor az este közepén írt Simon egy sms-t, hogy minden oké, és
áll a mai nap. Viszont, amikor reggel kinyitottam a szememet, bármire
számítottam volna, csak erre nem. Egy idegen srác tanácstalanul álldogált az
ágyam mellett.
Fogalmam sincs, hogy ki ez,
de úgy rémlik, mintha láttam volna már valahol. De minden esetre baromi jól
nézett ki. Barna, vállig érő, rakoncátlan göndör tincsek, gödröcskés mosoly,
tündöklő, smaragd zöld szemek. Nagyon magas. Ezt állapítottam meg először.
Amikor észrevette, hogy már ébren vagyok, és óriási döbbent szemekkel bámulom,
elkezdett habogni. Aranyos volt.
-
Én.. izé, csak anyukád.. anyukád mondta, hogy
ébresszelek fel, de..de…de olyan édesen aludtál, hogy nem volt szívem
felébreszteni – hadarta el egy szuszra, és mikor végzett mondandójával, kifújta
a levegőt. Kissé, mintha kínosan érezte volna magát, amit nem értettem, hiszen
engem ébresztett egy idegen srác, aki mellesleg jól is nézett ki. Aztán
rájöttem. A pizsamának használt rövid gatya olyannyira rövid volt, hogy akár
bugyinak is nevezhettem volna. Az aprócska topp, amit a meleg miatt hordtam,
felcsúszott. Takarót már nem használtam, így is majd megsültem a melegtől.
Jómódú családnak számítottunk, de nem annyira, hogy egész este menjen a
ventilátor és a lég kondi, szóval maradt a régi módszer. Este, amikor már
kellőképp lehűlt a levegő, kinyitottam az ablakot. Tehát magamra sem tudtam
volna húzni gyorsan a takarót. Miután gyorsan eligazítottam a felcsúszott
ruhadarabjaimat, furcsán néztem a fiúra. Még mindig csak állt, és a szobában
kapkodta a tekintetét. Megköszörültem a torkom.
-
Öhm.. Bocsánat, de kihez van szerencsém?
-
Te nem ismersz fel?!- kérdezte óriási
megdöbbenéssel a hangjában. Fogalmam sincs, hogy honnan kéne ismernem, de
ismerős volt, szó mi szó.
-
Nem. Miért, kéne? – húztam fel az egyik
szemöldököm.
-
Hát, csak általában fel szoktak. De semmi
gond, örülök neki. A nevem....
Remélem, hogy eddig tetszik a történet, szeretnélek megkérni titeket, akik ide tévedtek, hagyjatok nyomot magatok után. xx R
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése