Fontos!

Mivel itt nem nagyon kapok visszajelzést, már csak Wattpadon fogom írni a story-t. Akit érdekel, majd ott is olvashatja. Itt a link:

https://www.wattpad.com/story/81336806-our-love-made-in-the-us-h-s-fanfic

És itt a másik történetem is, ha valakit érdekelne:

https://www.wattpad.com/story/81434324-ez-hogyan-t%C3%B6rt%C3%A9nt-how-did-it-happen-harry-styles 

Nos, remélem valaki átnéz majd hozzám! További szép napot!
xX R

3. Fejezet

- Hé, hé kislány. Az én ajándékom nem is kell? –kérdezte mosolyogva. Kislány? Mióta van ilyen becenevem, és miért ő becéz így? Megfordultam, és folytatta. – Nem tudtam, mekkora kell – itt kicsit lesütötte a szemét – ezért inkább csak tippeltem. – nem tudom, hogy hogyan, de a háta mögül előhúzott egy csodaszép báli ruhát. Mellesleg pont a méretem. – Remélem tetszik, és jó rád. Gondoltam, ha még nincsen ruhád, mehetnél ebben a végzős bálba. A vörös amúgy is jól áll.. –tette hozzá, és kissé idegesen állt előttem. Azt hitte, hogy nem tetszik. Pedig gyönyörű volt. Ha kerestem volna, se találtam volna tökéletesebbet. Hazz ekkor még egy hozzá illő, fekete magas sarkút is elő varázsolt valahonnan. Kb. 10 centis sarka volt. Feszülten várta, mi a válaszom.

- Harry... én, én.. –nem tudtam mit mondani. Odarohantam hozzá, és könnyezve a nyakába borulva, sírva öleltem.

- Na, ezért ne sírj. Hé, hé nyugi- próbált nyugtatgatni, és közben a hátam simogatta, hogy gyorsabban menjen. Még csak ma ismerkedtem meg vele, és máris úgy érzem, mintha legalább 3 éve legjobb barátok lennénk. Ilyen ruhát álmodtam meg magamnak, de sajnos nem találtam a boltokban, ami meg hasonlított hozzá, túl drága volt, és nem is piros volt, pedig ez az egyik kedvenc színem. –Hé, kislány, nyugodj meg, ha ennyire rosszul néz ki, kérhetsz másikat is.

- Harry, még hogy rosszul néz ki? Ez egyszerűen gyönyörű. Ilyet képzeltem el, de nem találtam sehol sem, ami kicsit hasonlított, az nem piros volt, hanem pink, és túl drága volt. Köszönöm! – hírtelen felindulásból adtam neki egy puszit, ami után sikeresen full vörös lett a fejem, ezért a nyakába fúrtam. Először csak meglepődött, de aztán édesen elmosolyodott, és belepuszilt a hajamba. Ilyen rák fejem még sosem volt, komolyan mondom.. Ez után nem voltam hajlandó elengedni szegény fiút, és ezért a Bellsel és Simonnal szervezett napot lefújtam, majd Gemmának is írtam, hogy ne ma jöjjön, és a szobámban filmeztem és beszélgettem Hazzal. Így telt el a nap, és a végére egy nagyon erős barátság született. Harrynek sajnos este 9-kor el kellett mennie, mert nekem holnap suli, de megígérte, hogy délután eljön értem, és hazahoz kocsival. Könnyen elaludtam, hiszen a mai nap csodálatos volt.

Sammy ruhája





Sziasztok! Véleményt lehet írni, nem harapok. xX R

2. Fejezet

- A nevem Harry –nyújtotta a kezét, amit el is fogadtam – Harry Styles.

- Örvendek Harry. Én Samantha Olivia Williams vagyok. De ha a házunkban vagy, és anya küldött, valószínű, hogy már megemlített.

- Igen, hallottam már rólad, anyukád sok jót mesélt.

- Remek. – kuncogtam egy kicsit, majd eszembe jutott – De honnan is kéne ismerni téged? Mintha láttalak volna már valahol, de nem tudom, hogy hol.

- Valószínű, hogy a One Direction-ben láttál, vagy a Dunkirk címmű filmben. – vont vállat, mintha ez semmiség lenne. Ha tudná, hogy nekem kiskoromtól fogva az éneklés és a színészkedés az álmom! De az úszás jobban megy.

- Te vagy AZ a Harry Styles?! – akadtam ki egy pillanat alatt.

- Igen, de ne vágj ilyen fejet, nagyon vicces. –kezdett el nevetni. Aranyosan nevet.

- Huh, de akkor hogy hogy itt vagy? Már a városban is láttalak párszor, és régebben a kedvenc pékségemben, no meg a sulimba jártál.

- Haza költözöm egy időre anyáékhoz. És anyu elég jó barátságban van Rebekával.

- Igen ezt tudtam. De azt nem, hogy ő a te anyukád..

- Most ez így lesz?

- Hogy így? – értetlenkedtem.

- Hát hogy én vagyok a celeb, te meg a rajongó?- ezen nem tudtam nem nevetni. –Most meg mi van?!

- Harry.. Én nem vagyok rajongó. Teljesen más miatt akadtam ki. De kétségtelen, hogy jó volt a filmed, és remek tehetséged van a zenéhez. Ettől még ugyan olyan srác vagy, mint például az öcsém, csak nagyobb verzióban. Ennyi. –zártam le, de közben néha elkuncogtam magam Hazza arckifejezésein. Láthatóan megkönnyebbült. Óriásit sóhajtott. Felálltam, és a szekrényem felé vettem az irányt. Kivettem egy kék farmer sortot, és egy egyszerű piros fehér csíkos trikót. Intettem Harrynek, hogy nyugodtan nézzen körbe, vagy üljön le valahova, amíg elkészülök. Sosem voltam olyan, aki órákat képes a zuhany alatt állni. Így hát a szobámhoz tartozó fürdőszobában egy kemény 5 perc alatt letusoltam, majd mikor fel akartam öltözni, észre vettem, hogy nem hoztam be fehér neműt. Na akkor Harryt csak nem kérhetem meg, hogy keressen egyet és hozza be. Résnyire nyitottam az ajtót, úgy néztem meg, hogy tiszta-e a terep, hátha lement anyáékhoz. Nos, én nem láttam senkit, így kiugrottam a fürdőből, és egyenest a komódomat céloztam meg. Egy fekete csipkés szettet választottam. Ez volt az egyik kedvencem. Kényelmes, és még szép is volt. Ahogy megfordultam, Hazzával találtam szembe magam. Az ágyon ült, és perverz mosoly csücsült az ajkán, amint engem bámult. A fenébe! Nem láttam rá az ágyra a résen keresztül, és elfelejtettem.. Most már mindegy. Úgy tettem, mintha nem is lennék zavarban, és lazán besétáltam a fürdőbe. Kétszer mostam meg az arcom, mire eltűnt róla a pír. Gyorsan magamra kaptam a ruháimat, a derékig érő barna hajamat egyszerűen befontam, és mivel nem szoktam sokat sminkelni, egy kis szempilla spirált és ajak balzsamot kentem magamra, amit előszeretettel használok minden alkalomra. Mire újból kiléptem a fürdőből, H már lement. Követve a földszintről jövő illatokat indultam a konyhába, ahol egyből megláttam a kis családomat kibővülve Anne-vel és Hazzal. Felugrottam az egyik bárszékre, és jó étvággyal falni kezdtem a nutellás palacsintákat. Anya valami istenien csinálja. De nem csak ezt. Igazi konyha tündér. Ellenben vele, én már egyszer majdnem felgyújtottam a konyhát, és párszor odaégettem dolgokat. Azóta nem nagyon próbálkoztam, de azért vannak dolgok amiket el tudok készíteni. Természetesen a kedvenceimet. Elmélkedésemből Anne hangja szakított ki.

- Sammy, de szép vagy ma! Azért jöttünk, hogy boldog születésnapot kívánjunk. Tudom, hogy nem szereted, ha elsején köszöntenek fel. – kezdett bele – Robin és Gemma sajnos nem tudtak jönni, Rob holnap ér haza a munkai értekezletről, Gem pedig délután azt mondta, hogy átugrik hozzád egy kicsit, ha nem gond.

- Dehogy, semmi gond. És köszönöm, hogy eszedbe jutott. –kezdtem hálálkodni, de ő csak leintett egy kedves mosollyal.

- Tessék, ez az én ajándékom- nyújtott át Anne egy ajándék szatyrot, amiben bandás pólók voltak. AC/DC, Green Day, Beatles, Rolling Stones, 5 Seconds Of Summer, és nem utolsó sorban egy One Direction póló. Az utóbbinál felpillantottam Harryre, aki alig bírta visszafogni a röhögést. Megcsóváltam a fejem, és ezt is megköszöntem. Már épp indultam volna el, hogy felvigyem a szobámba az ajándékokat, amikor Hazz utánam szólt.

             - Hé, hé kislány. Az énajándékom nem is kell? –kérdezte mosolyogva.

(Ha időtök engedi, hagyjatok nyomot magatok után!:) xx R)

1. Fejezet

Pedig eleinte minden olyan jól ment. Sípoltak, beugrottak a medencébe, aztán az utolsó hossznál leesett Simon úszószemüvege, egy pillanatig, amíg  a szeme megszokta a klóros vizet, elvesztette látását. Mire visszanyerte volna, már késő volt. Nem látta, hogy ott a fal, és pont úgy jött ki, hogy a kezével sem tudta volna hárítani. Teljes erőből, és lendületből a falnak ment, és már csak azt láttuk, hogy feljön a víz felszínére, és nem mozog. Azonnal ugrottam, kihúztam. Csak a parton vettem észre, hogy a feje is vérzik. És most pedig itt ülök a kórház folyosóján Simon szüleivel karöltve. Az edzőnk nem tudott itt maradni, a csapat többi tagját épségben haza kellett szállítania, de én hajthatatlan voltam, és itt maradtam. Majd hazamegyek Simonékkal. Kb. egy óra múlva egy fehér köpenyes, ősz hajú, szakállas, kedves tekintetű orvos lépett ki abból a szobából, ahova barátomat  vitték. Elmondta, hogy nincsen Simonnak semmi baja, csak megütötte a fejét, és a hirtelen ütéstől elájult. Az, hogy vérzett a feje, teljesen normális, csak egy kisebb seb lett, semmi komoly. Estére még bent tartják, holnap elvégeznek egy vizsgálatot, és már mehet is. Be akartam menni hozzá, megkérdezni, hogy tényleg jól van-e, de azt mondták, hogy most alszik, hagyjam pihenni. Miután Mr. és Mrs. Hiller megbizonyosodtak fiúk hogylétéről, hazahoztak engem, majd visszautaztak a fővárosba. Még egy indok amiért nem szeretem ezt a napot. Végül küszködve, de sikerült elaludnom. Holnap vasárnap, így majd áttudok ugrani Bellshez, és Simot is meg tudom nézni. Hátha áll még a holnapi program.

Másnap reggel boldogan keltem. Még valamikor az este közepén írt Simon egy sms-t, hogy minden oké, és áll a mai nap. Viszont, amikor reggel kinyitottam a szememet, bármire számítottam volna, csak erre nem. Egy idegen srác tanácstalanul álldogált az ágyam mellett.

Fogalmam sincs, hogy ki ez, de úgy rémlik, mintha láttam volna már valahol. De minden esetre baromi jól nézett ki. Barna, vállig érő, rakoncátlan göndör tincsek, gödröcskés mosoly, tündöklő, smaragd zöld szemek. Nagyon magas. Ezt állapítottam meg először. Amikor észrevette, hogy már ébren vagyok, és óriási döbbent szemekkel bámulom, elkezdett habogni. Aranyos volt.

-     Én.. izé, csak anyukád.. anyukád mondta, hogy ébresszelek fel, de..de…de olyan édesen aludtál, hogy nem volt szívem felébreszteni – hadarta el egy szuszra, és mikor végzett mondandójával, kifújta a levegőt. Kissé, mintha kínosan érezte volna magát, amit nem értettem, hiszen engem ébresztett egy idegen srác, aki mellesleg jól is nézett ki. Aztán rájöttem. A pizsamának használt rövid gatya olyannyira rövid volt, hogy akár bugyinak is nevezhettem volna. Az aprócska topp, amit a meleg miatt hordtam, felcsúszott. Takarót már nem használtam, így is majd megsültem a melegtől. Jómódú családnak számítottunk, de nem annyira, hogy egész este menjen a ventilátor és a lég kondi, szóval maradt a régi módszer. Este, amikor már kellőképp lehűlt a levegő, kinyitottam az ablakot. Tehát magamra sem tudtam volna húzni gyorsan a takarót. Miután gyorsan eligazítottam a felcsúszott ruhadarabjaimat, furcsán néztem a fiúra. Még mindig csak állt, és a szobában kapkodta a tekintetét. Megköszörültem a torkom.

-     Öhm.. Bocsánat, de kihez van szerencsém?

-     Te nem ismersz fel?!- kérdezte óriási megdöbbenéssel a hangjában. Fogalmam sincs, hogy honnan kéne ismernem, de ismerős volt, szó mi szó.

-     Nem. Miért, kéne? – húztam fel az egyik szemöldököm.

-     Hát, csak általában fel szoktak. De semmi gond, örülök neki. A nevem....

   Remélem, hogy eddig tetszik a történet, szeretnélek megkérni titeket, akik ide tévedtek, hagyjatok nyomot magatok után.    xx R

Prológus

  Május elseje van. A szülinapom. Ma töltöttem be a 18-at. De, mivel már egy jó ideje nem ünneplem, miután az apám képes volt ezen a napon elmenni 7 évvel ez előtt, se szó se beszéd nélkül, így mára szabad vagyok. Illetve csak lennék, mert ma az  úszó csapattal elkísérjük az egyik legjobb versenyzőnket egy nemzetközi versenyre. Ez a versenyző pedig nem más, mint az egyik legjobb barátom, Simon Hiller. Baromi büszke vagyok rá! Londonban lesz a verseny, így még korán reggel kell indulnunk, hogy időben odaérjünk. Az iskola kibérelt egy buszt a csaknem 60 főt számláló csapatunknak. Simo csak vissza felé jön velünk, mert neki már tegnap jelen kellett lenni az eligazításon. Biztos vagyok benne, hogy megnyeri a mai versenyt. 3 számban indul. Gyors, mell, és pillangó. Az  utóbbit csak 2 hónapja tökéletesítette, így a miatt aggódom egy kicsit. De bízom benne, és tudom, hogy menni fog neki.  A csapatból szinte mindenki –kivéve az ujjoncokat – tudja, hogy ma van a szülinapom, ahogy azt is tudja mindenki, hogy nem szeretem, ha ma köszöntenek fel. Igaz, már vagy 7 éve volt, hogy apa lelépett, de mély sebet ejtett. Így inkább másodikán fogadom csak a felköszöntéseket. Reggel 7-re már a hatalmas buszon ültem, és bámultam ki az ablakon, az elsuhanó fákat figyelve. Egy óra ücsörgés után izgatottan pattantam le a buszról, és rohantam megkeresni Simont. A medencék előtt találtam meg, éppen bemelegített. A sapka és a szemüveg még nem volt a fején, így láttatni engedte barna, oldalt felnyírt haját, és gyönyörű égkék szemeit. Ahogyan a nyakába ugrottam, kis híján felborultunk. Nevetve tartott meg, és a hátára kapva futott velem egy kört a medence körül. Közben végig visítva nevettem. A szívmelengető köszöntőnknek az edzőnk vetett véget, aki jól leszidott minket, hogy ne futkozzunk, mert meg is csúszhatunk, és sérülést szerezhetünk, ami valljuk be, most nem lenne szerencsés. Ez után mindenki sok sikert kívánt Simonak, és elfoglaltuk a helyünket a kilátón. A verseny kezdetét vette. A gyors, és a mell futamot simán megnyerte, bár egy kicsit össze kellett magát kapnia a gyorsban. Tehát 2-szer 200 méter megvan. Most jött, amitől féltem. Minden olyan gyorsan történt. Az egyik percben azért izgultam, hogy ne másodiknak, hanem elsőnek érjen be, aztán egy pillanat múlva, pedig  már zokogva húztam ki legjobb barátomat a medencéből, és kétségbe esve kiáltoztam, hogy hívják már azt a francos mentőt! 

Sziasztok! Nos, itt is van a prológus. Remélem felkeltette az érdeklődéseteket. Hagyjatok nyomot magatok után! :)